Többen megsérültek
Pokolgép robbant egy kairói buszon
Pokolgép robbant csütörtökön Kairóban egy buszon, öt ember megsérült. Ugyanezen a napon Kairó külterületén további két robbanószerkezetet találtak, amelyet idejében sikerült hatástalanítani.
2013.12.26 13:40MTI
BBC
A hivatalos állami televízió szerint a merénylet célpontja valójában a rendőrség közelben lévő székhelye volt, de felhívták a figyelmet arra is, hogy ugyancsak abban körzetben található az al-Azhar, az ország és a szunnita iszlám legnevesebb vallási egyeteme.
Az egyelőre ismeretlen tettesek által elkövetett csütörtöki robbantás egy nappal azután történt, hogy az egyiptomi kormány hivatalosan is terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget.
Ezt annak nyomán tette, hogy az észak-egyiptomi el-Manszúra város rendőrkapitánysága ellen kedden 16 emberéletet kioltó és több mint száz embert megsebesítő öngyilkos robbantásos merénylet hajtottak végre.
A belügyminisztérium e drákói intézkedése keretében csütörtöktől betiltotta a Muzulmán Testvériség által kiadott, Szabadság és Igazság című napilap további megjelentetését, elrendelte a meglévő lapszámok elkobzását is.
Szeptember végén a rendőrség már megszállta az iszlamista szervezet politikai szárnyáról elnevezett napilap kairói épületét, két nappal azután, hogy egy egyiptomi bíróság minden tevékenységtől eltiltotta és vagyonának elkobzására ítélte a Muzulmán Testvériséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


