Legalább 14 ember meghalt
Templom közelében robbant a bomba
Autóbomba robbant szerda délelőtt Bagdad déli részén egy templom közelében. Legalább tizennégy ember vesztette életét, többségükben keresztény hívők.
2013.12.25 12:36MTI
Az autóba rejtett robbanószerkezet akkor lépett működésbe az iraki főváros ad-Dúra nevű negyedében, amikor a karácsonyi mise végeztével a hívők hazaindultak a templomból. A merénylet következtében tizennégyen haltak meg, további több mint harminc ember pedig megsebesült.
Ad-Dúra többségében keresztények lakta részében további két pokolgép is robbant egy zsúfolásig megtelt piacon, s ennek következtében hat ember halt meg, tizennégy pedig megsebesült. A templom elleni támadás elkövetését egyelőre nem vállalta egyetlen szervezet sem.
Irak keresztény lakossága harmadára zsugorodott az amerikai katonai beavatkozás 2003-as kezdete óta: becslések szerint akkor másfél millió keresztény élt az országban, most pedig kevesebb mint félmillió. Más becslések szerint 400-600 ezer közé tehető a keresztények száma.
A keresztény kisebbség tagjai gyakran kerülnek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportok és más lázadó szervezetek célkeresztjébe. Az idei év gyászosan alakult Irakban, ahol öt éve nem tapasztalt mértéket öltött az erőszak.
Az al-Kaidával szövetséges szunnita lázadók egyre több támadást hajtanak végre a síita Núri al-Máliki miniszterelnök kormánya és támogatói ellen. Az év eleje óta több mint 6600 ember vesztette életét különböző erőszakos cselekményekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06