Vatikán
Ferenc pápa a "szegények pápája"
A hajléktalanság problémájának megoldását sürgette vasárnapi Úrangyala-imádságában Ferenc pápa.
2013.12.22 15:48MTI
A pápai palota egyik ablakából a Szent Péter téren összegyűlt hívek tízezreihez intézve szavait a katolikus egyházfő felszólította a hatóságokat és a népjóléti szervezeteket, tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy minden családnak legyen saját otthona.
"Oly sok család van fedél nélkül, részint mert sosem volt nekik, részint mert a legkülönbözőbb okokból elvesztették. Márpedig család és otthon együtt jár! Nagyon nehéz úgy boldogulni egy családdal, hogy nincs hol lakni" - hangoztatta a pápa.
Ferenc az előre megírt beszédétől eltérve foglalkozott a lakhatás gondjával, miután a téren összegyűlt tömegben meglátta a gazdasági megszorítások ellen tiltakozó Forconi (Vasvillák) mozgalom egy molinókkal tüntető csoportját.
Az egyházfő fel is olvasta az egyik transzparens szövegét: "A szegények nem várhatnak", megjegyezve, hogy "ez szép". Minderre a hívek tömege többször is tapssal reagált. Ehhez kapcsolódva kezdett beszélni a fedélnélküliség problémájáról.
A tüntetőket a pápa arra kérte, hogy ne erőszak, hanem párbeszéd útján igyekezzenek érvényt szerezni követeléseiknek. (A "vasvillások" kormányellenes megmozdulásai több alkalommal is erőszakba torkolltak Olaszországban.)
A mozgalom jelen lévő tagjai hitetlenkedve, de túláradó örömmel fogadták, hogy a pápa megszólította őket. "Ő a mi pápánk, a szegények pápája!" - lelkendeztek az ANSA olasz hírügynökség tudósítása szerint.
Zárásként a pápa "a remény, az igazságosság és a testvériség karácsonyát" kívánta a katolikus híveknek, hangsúlyozva az "igazságosság" szót, amelyet utólag illesztett bele az előre megírt beszédbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06