Obama figyelmeztetett
Dél-Szudán elveszítheti a nemzetközi segélyeket
Lázadók eltaláltak három amerikai katonai repülőgépet aznap, amelyek Bor városba tartottak, hogy kimenekítsék az ott tartózkodó amerikai civileket.
2013.12.22 11:53MTI
A szabadságát töltő Barack Obama amerikai elnök figyelmeztette szombaton Dél-Szudánt, hogy az Egyesült Államok és más országok segítségét kockáztatja, ha folytatódnak az országban az erőszakcselekmények, illetve a hadsereg és a lázadók közötti harcok.
A konfliktus csak békésen és párbeszéd útján oldható meg - tette hozzá az amerikai elnök. Dél-Szudán vezetőinek kötelessége gondoskodni az országban tartózkodó amerikai állampolgárok védelméről - mondta, utalva arra, hogy lázadók eltaláltak három amerikai katonai repülőgépet aznap, amelyek Bor városba tartottak, hogy kimenekítsék az ott tartózkodó amerikai civileket. A gépek ott nem tudtak leszállni, ezért az ugandai fővárosban landoltak. A támadásban megsebesült négy amerikai katona. Őket egy Nairobi kórházba szállították tovább. Mindegyikük állapota stabil.
A dél-szudáni erőszakcselekmények vasárnap éjjel törtek ki az elnöki gárda dinka és nuer etnikumhoz tartozói tagjai között a fővárosban, Jubában. Az összecsapások átterjedtek más országrészekre is, és eddig több száz halálos áldozatuk van. Pénteken a leghevesebb harcok Bor városban folytak a hadsereg és a dezertált egységek között.
Szombaton találat érte az ENSZ egyik helikopterét is a Jonglei szövetségi államban lévő Youaiban, de a rajta tartózkodók közül senkinek nem esett bántódása - közölte a világszervezet.
Salva Kiir dél-szudáni elnök szombaton találkozott több szomszédos ország külügyminiszterével. Ezután közölte Twitter-profilján, hogy kész tárgyalni bármely lázadócsoporttal. Barnaba Marial Benjamin dél-szudáni külügyminiszter pedig azt mondta: arra kérték a közvetítőket, hogy tárgyaljanak Kiir ellenlábasával, Riek Machar volt alelnökkel, aki nuer etnikumhoz tartozik, ellentétben Kiirrel, aki a dinkához. A közvetítők egyelőre nem tudtak még telefonon sem beszélni Macharral.
Michael Makuei dél-szudáni tájékoztatási miniszter a Reutersnak nyilatkozva elmondta, hogy John Koang, aki a hadsereg egyik hadosztályparancsnoka, egységével együtt dezertált, és Macharhoz állt. Utóbbi pedig kinevezte őt az egyik szövetségi állam kormányzójának. A jubai egyetem egyik professzora ehhez hozzátette, hogy egy hadosztály 10-13 ezer katonából áll, és Koang egységének elvesztése nagy veszteség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06