Személyi szabadság
Az indiai kormány eltöröltetné a homoszexualitást tiltó törvényt
Az indiai kormány arra kérte a legfelsőbb bíróságot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, amellyel megerősítette a homoszexualitást büntető, a brit gyarmati időkből származó törvényt.
2013.12.22 05:30MTIKapil Szibal indiai igazságügyi és törvényhozási miniszter abbéli reményét fejezte ki, hogy a testület eltörli a szóban forgó jogszabályt. "Reméljük, hogy megóvják a személyes döntésekhez való jogot" - mondta.
A bíróság hamarosan átveszi a kormány által benyújtott felülvizsgálati kérelmet.
A legfelsőbb bíróság előző héten elfogadott határozata szerint az az újdelhi felsőbírósági döntés, amely az alapvető emberi jogok megsértésére hivatkozva 2009-ben eltörölte a törvényt, alkotmányellenes, mert erről csak a törvényhozás dönthet.
Melegjogi aktivisták évek óta küzdenek jogaikért a mélyen vallásos, konzervatív indiai társadalomban. Most is fogadkoznak, hogy tovább fognak harcolni az 1860-ban született törvény eltörléséért, amely egészen pontosan a "természet rendjébe ütköző szexet" tiltja. A törvény értelmében akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható homoszexualitásért.
Egy muzulmán segélyszervezet ügyvédje azonban kijelentette, hogy az előző heti ítélet egyáltalán nem haladásellenes. Minden vallási közösség, a muzulmánok, a keresztények és a hinduk többsége is megtámadta az újdelhi felsőbíróság négy évvel ezelőtti ítéletét - tette hozzá.
Emberi jogi csoportok szerint a világ több mint hetven országában vannak hatályban olyan törvények, amelyek büntetik a homoszexualitást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06