50 millió jent fogadhatott el
Korrupció vádja miatt lemondott a tokiói kormányfő
Lemondott hivataláról Inosze Naoki tokiói kormányzó csütörtökön, miután olyan vád került nyilvánosságra vele kapcsolatban, hogy elfogadott 50 millió jent (105,6 millió forint) egy kórházfenntartó cégtől.
2013.12.19 07:47MTI
Inoszéra az utóbbi napokban egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy váljon meg hivatalától, főleg a kormánypárti vezetők próbálták rábírni erre, mondván, hogy a botrány folytatódása árthat a 2020-as nyári olimpia előkészületeinek is.
Ugyanis a kormányzó a 2020-as olimpia pályázati bizottságának vezetője volt egyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság idén novemberben Tokiónak ítélte az olimpia rendezésének jogát. Inosze csütörtöki sajtóértekezletén bocsánatot kért a tokiói lakosságtól a "zűrös ügy" miatt.
Elmondta, hogy a szóban forgó pénz, amelyet tavaly novemberben kapott a Tokusukai cégtől, személyi kölcsön volt, amelyet ő már visszafizetett, és hogy a kórházi lánc tulajdonosa nem kapott cserébe semmilyen szívességet tőle. Inoszét 2012. decemberében választották meg tokiói kormányzónak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06