Ukrajnai tüntetések
Janukovics semmit nem írhat alá
Az EU-párti tüntetők határozatot fogadtak el a kijevi nagygyűlésen, amelyben megtiltották Viktor Janukovics elnöknek, hogy "az ukrán nép nevében" bármit is aláírjon Vlagyimir Putyin orosz államfővel jövő keddre tervezett moszkvai megbeszélésén.
2013.12.15 15:36MTIMikola Azarov miniszterelnök a napokban közölte, hogy az ukrán elnök megállapodást készül aláírni Moszkvában a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban meglévő "ellentmondások feloldására".
A Függetlenség terén tüntetők határozatukban megerősítették az európai uniós integráció iránti elkötelezettségüket, továbbá moratóriumot hirdettek a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámszövetséghez való ukrán csatlakozásra.
Egy másik jóváhagyott határozatban a politikai fogvatartottak, köztük elsősorban Julija Timosenko volt kormányfő szabadon bocsátását követelik.
Közben Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnökének felszólalása alatt kisebb dulakodást provokáltak ki a tüntetők közé vegyült "tyituskók", azaz a hatalom által erőszak szítására felbérelt sportolók. Klicsko a színpadról lekiáltott: "Várjatok, mindjárt odamegyek!". Az agresszíven viselkedő provokátorokat azonban sikerült a tüntetők önkénteseinek rövid idő alatt megfékezni.
Helyi médiajelentések arról adtak hírt, hogy Azarov hétfő reggelre rendkívüli értekezletre hívta össze a kormányzó Régiók Pártjának parlamenti képviselőit és a kabinet tagjait. Egy neve elhallgatását kérő forrás arról tájékoztatta a censor.net ukrán hírportált, hogy a miniszterelnök igyekszik megakadályozni, hogy széthulljon a Régiók Pártjának frakciója, és menesszék kormányát. A forrás szerint a kormánypárti képviselőcsoport legalább száz tagja kész lenne a kormány menesztésére szavazni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


