"Milliók menetére" számítanak a hét végén
Az ukrajnai tüntetéseket provokatőrök irányítják?
"A Nyugat elvesztette realitásérzékét Ukrajna vonatkozásában."
2013.12.14 12:35MTI
Szergej Lavrov szerint a Nyugat elvesztette realitásérzékét Ukrajna vonatkozásában. Az orosz külügyminiszter egy szombati tévéinterjúban úgy ítélte meg, hogy az ukrajnai tömegtüntetéseket valójában provokatőrök mozgatják.
"Olyan méretűek a tüntetések és olyan kemény jelszavak harsognak, mintha legalábbis a kormány a lakosság akarata ellenére hadat üzent volna egy békés államnak" - jelentette ki Lavrov a Rosszija 24 televíziónak. Úgy vélte, hogy ez sehogyan sem egyezik bármilyen "normális emberi elemzéssel". "Nincs kétségem afelől, hogy a tömeges megmozdulások mögött provokátorok bújnak meg. Nagyon elszomorít az a tény, hogy nyugati partnereink nyilvánvalóan elvesztették valóságérzéküket" - tette hozzá.
A tömegtüntetéseket az váltotta ki, hogy a kormány röviddel az Európai Unió és Ukrajna társulási egyezményének tervezett aláírás előtt leállította az EU-társulás felkészülési folyamatát.
Lavrov az interjúban megjegyezte, hogy a Nyugat reakciója erre a teljesen normális döntésre aránytalan volt, "a hisztéria határát súrolta".
Az ellenzék a héten újabb "népi nagygyűlést" hirdetett meg immár a negyedik egymást követő vasárnapra Kijev főterére, és a megmozdulásnak a Méltóság napja elnevezést adták. Céljuk, hogy kifejezzék elkötelezettségüket Ukrajna európai integrációja mellett, és megakadályozzák, hogy Viktor Janukovics elnök megállapodást kössön a Moszkva irányította orosz-kazah-fehérorosz vámunióhoz csatlakozásról.
A kormányzó Régiók Pártja vasárnapra ellendemonstrációt hirdetett meg két helyszínen, a parlamenttel szemközti parkban és a Függetlenség terének közvetlen szomszédságában lévő Európai téren.
Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) vezetője a német Bild szombati kiadásában azt írta, hogy "milliók menetére" számít a hét végén, és "az egész világ látni fogja, hogy az ukránok már nem tudják elviselni ezt a kormányt".
Az ellenzék és az elnök pénteki kerekasztal-tárgyalásáról megjegyezte: Viktor Janukovics "még mindig nem értette meg,hogy lejárt a ideje, és a kormány lemondása nélkül nem lehet visszatérni a normális viszonyokhoz".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


