Maci Laci veszélyben!
Nem lesznek védettek többé a grizzlymedvék?
Megszűnhet az amerikai Yellowstone Nemzeti Park térségében élő 700 grizzlymedve védettsége, azaz kikerülhetnek a veszélyeztetett fajokról szóló szövetségi törvény hatálya alól.
2013.12.15 02:30MTIEgy szakértői testület szerdán egyhangúlag fogadta el az erre vonatkozó ajánlást, amelyet várhatóan januárban vitat meg - és hagy jóvá - az illetékes szövetségi hatóság.
Ha a medvéktől megvonják a veszélyeztetett fajoknak járó védelmet, korlátozott vadászatuk is elkezdődhet. Más óvintézkedések azonban érvényben maradnak, élőhelyüket tehát továbbra is védelem illeti, és folytatódik biológiai megfigyelésük is, hogy megakadályozzák populációjuk megfogyatkozását.
A grizzly 1975-ben kapott szövetségi védelmet, miután hagyományos élőhelyének nagy részéről elűzték. A Yellowstone-ban - Montana, Idaho és Wyoming államok területén - élő medvenépesség lassan újjászületett, mára ott él a Egyesült Államok második legnagyobb populációja. A grizzlyk 49 ezer négyzetkilométeres területen vándorolnak és vadásznak.
A Yellowstone térségén kívül mintegy ezer grizzly él, többségük a Glacier Nemzeti Parkot is magába foglaló úgynevezett északi kontinentális vízválasztó térségében. A következő években várható, hogy a Glacier grizzlymedvéi is lekerülnek a veszélyeztetett állatok listájáról.
Alaszka a becslések szerint mintegy 30 ezer medvének ad otthont, melyek sosem élveztek szövetségi védelmet, így évente több száz esik vadászok áldozatául.
Egyes tudósok és környezetvédő csoportok arra hívták fel a figyelmet, hogy korai lenne a veszélyeztetett státusz megszüntetése, mivel a klímaváltozás miatt a medvék alapvető élelemforrása apadásnak indult.
A medvéknek magvaikkal fontos táplálékot kínáló fehértörzsű fenyők nagy magasságokban élő egyedeit például elpusztította egy kártevő, amely régebben a szélsőséges hideg miatt nem tudott elszaporodni. A fehérfenyő pusztulása miatt 2009-ben visszaállították a Yellowstone grizzlymedvéinek védett státuszát, amelyet 2007-ben egyszer már visszavontak. A tudósok azóta is igyekeznek alátámasztani, a grizzlynek mennyire fontos tápláléka a fehérfenyő magja.
Kutatók az utóbbi öt évben több mint 200 grizzly halálát rögzítették, sokat a vadvédelmi hatóságok öltek meg azután, hogy a medvék összetűzésbe kerültek emberekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06