A képviselőház jóváhagyta
A nemi erőszakkal is foglalkozik az amerikai védelmi törvény
A törvényjavaslat egyebek között megfosztaná a katonai parancsnokokat attól a joguktól, hogy nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben megmásítsák a bírósági ítéleteket, az indítvány büntethetővé tenné a nemi erőszak áldozata elleni megtorlást is.
2013.12.13 09:38MTI
Az amerikai képviselőház csütörtökön jóváhagyta azt a védelmi politikáról szóló törvényjavaslatot, amelynek egyik célja felszámolni a hadseregen belül egyre jobban terjedő nemi erőszakot, de kiterjed a katonák frontszolgálati pótlékára, az új repülőgépek és hadihajók beszerzésére is.
Az indítványt 350-69 arányban megszavazták, amivel nyomást gyakorolnak a szenátusra, hogy cselekedjen, mielőtt a jövő héten berekeszti idei munkáját.
A törvényjavaslat egyebek között megfosztaná a katonai parancsnokokat attól a joguktól, hogy nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben megmásítsák a bírósági ítéleteket, az indítvány büntethetővé tenné a nemi erőszak áldozata elleni megtorlást is.
Bár a törvénynek nagy a támogatottsága, a szenátus néhány republikánus tagja megpróbálhatja megakadályozni elfogadását, mert feldühítette őket, ahogy a múlt hónapban Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője változtatott a házszabályokon. Korlátozta az ellenzék jogkörét a bírói és kormányzati kinevezéseknél, egyben megvonta azt a lehetőséget, hogy módosító indítványokat terjesszen elő a védelmi törvényhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06