Kitartanak
A szíriai lázadók cáfolták, hogy vezetőjük elmenekült
A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) csütörtökön cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint vezetőjük, Szelim Idrisz tábornok külföldre menekült volna a harcok elől.
2013.12.12 21:19MTI
Szerdai sajtóhírek szerint a nyugati hatalmak által támogatott szíriai felkelő csoport parancsnoka Katarba menekült, miután az egyik rivális kormányellenes erő, az Iszlám Front fegyveresei megostromolták és elfoglalták az SZSZH katonai létesítményeit a Szíria és Törökország közötti Báb-el-Hava határállomás közelében.
"A vezérkar cáfolja azokat a hazugságokat, amelyek szerint Szelim Idrisz az egyik öböl menti államba menekült volna, valamint biztosít mindenkit afelől, hogy a tábornok továbbra is jelen van és folytatja tevékenységét" - olvasható a szervezet sajtóközleményében.
"Ezeknek a pletykáknak mindössze annyi a céljuk, hogy egy olyan pillanatban rombolják a harcoló testvérek közérzetét, amikor minden korábbinál inkább a bűnös rezsim elleni harcra kellene koncentrálniuk" - közölte az SZSZH.
Idrisz tábornok ideje legnagyobb részét a határállomás közelében fekvő főhadiszálláson töltötte, gyakran látogatott azonban az ország belső részeiben fekvő, ellenzéki erők által ellenőrzött területekre.
Csütörtökön iszlamista lázadók legkevesebb tizenöt alavita és drúz civillel végeztek a Damaszkusztól húsz kilométerre található Adra városban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű civilszervezet.
Szemtanúk és a szíriai állami média szerint a támadásokat az Iszlám Front és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető an-Núszra Front nevű szélsőséges lázadócsoport fegyveresei követték el.
Egyes források azt állították, hogy a halottak száma a negyvenet is elérheti, ezt azonban eddig nem sikerült megerősíteni.
Általánosságban elmondható, hogy a lakosság nyolcvan százalékát kitevő szunniták a lázadókat támogatják, a síita alaviták pedig a Bassár el-Aszad vezette rezsimet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06