Végső búcsú Nelson Mandelától
A gyászmenet ismét végighaladt Pretoria utcáin
Ismét végighaladt csütörtökön Pretoria utcáin a Nelson Mandela koporsóját szállító gyászmenet, hogy a dél-afrikaiak búcsút vehessenek a múlt héten elhunyt Nobel-békedíjas politikustól.
2013.12.12 08:45MTI
MTI
Mint szerdán, csütörtökön is motoros rendőrök kíséretében ment végig a fővároson a koporsót szállító halottaskocsi.
A gyászmenet a pretoriai katonai kórházból indult, majd egy óra múlva a dél-afrikai elnökségnek és kormánynak helyet adó pretoriai Union Buildings épületéhez érkezett. Nelson Mandelát csütörtökön és pénteken is felravatalozzák a kormánypalotában, és ezeken a napokon már a közemberek róhatják le előtte kegyeletüket.
Ebben az épületben tette le a hivatali esküt a politikus, aki 1994-től 1999-ig volt a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. Szerdán számos külföldi politikai vezető és neves személyiség rótta le kegyeletét az elhunyt előtt. Nelson Mandela koporsóját szombaton szállítják a Pretoriától körülbelül 1400 kilométerre délre fekvő Qunu faluba, ahol nevelkedett és élete vége felé visszavonultan élt. A polgárjogi harcost vasárnap helyezik végső nyugalomra Qunuban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


