Káosz Ukrajnában
Ukrajna- Megszállták a Haza párt székházát
Maszkosok hatoltak be a Haza (Batykivscsina) ukrán ellenzéki párt kijevi székházába hétfőn este, és elvitték a párt szervereit. A párt szóvivője szerint a rendőrök megszállták több ellenzéki lap szerkesztőségét is.
2013.12.09 20:27MTI
MTI
A Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló párt szóvivőjének értesülését megerősítette Osztap Szemerak, a Haza parlamenti képviselője is. Az Ukrainszka Pravda című lap azt állítja, hogy a pártszékház elleni rajtaütést a biztonsági szolgálat álarcos tagjai hajtották végre. A rendőrség cáfolta, hogy a Haza székháza ellen bármilyen akciót végrehajtott volna.
Arszenyij Jacenyuk, a Haza frakcióvezetője szintén azt mondta, hogy elvitték a párt informatikai központjának szervereit.
Marina Szoroka a Hromadszke TV internetes televízióban azt állította, hogy a rendőrség különleges egységei elfoglalták több ellenzéki sajtóorgánum, köztük az INTV és Cenzor.net internetes újságok, valamint a Vecsirni Viszti újság szerkesztőségét is, s onnan nem engedik ki az újságírókat - jelentette a TVN24 lengyel hírtelevízió. A szóvivő szerint gyakorlatilag túszként fogva tartják őket.
A LIGABiznesinform ukrán internetes portál meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, a rendfenntartó erők parancsot kaptak arra, hogy az éjszaka tisztítsák meg a tüntetőktől a Kijev központjában lévő középületeket.
Korábbi hírek szerint 2-300 tüntető elbarikádozta magát a városi tanács épületében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


