Összetűzésekre nem került sor
Már bontják a kijevi barikádokat
Az ukrán rendőrség hétfőn délután megkezdte Kijevben a kormányellenes tüntetők barikádjainak elbontását.
2013.12.09 18:51MTI
MTI
Vitalij Klicsko ellenzéki vezető ezt Twitter-bejegyzésében közölte. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a rendőrség a kormánynegyed közelében lévő barikádokat is eltávolítja, de összetűzésekre nem került sor a tüntetők és a rendőrök között.
A Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) ellenzéki párt eközben arról számolt be, hogy a rendőrség különleges egységének, a Berkutnak a tagjai megszállták a párt székházát. Állítólag megkísérelték megbénítani a párt informatikai központjának szervereit.
A párt internetes honlapja jelenleg nem elérhető. A rendőrség cáfolta a párt szóvivőjének, Marina Sorokának a Facebook-oldalán megjelent információt, leszögezte, hogy semmilyen hasonló akciót nem hajt végre. Osztap Szemerak, a Haza párt parlamenti képviselője viszont megerősítette a székház elleni rendőrségi rajtaütés hírét.
Az AP-nek nyilatkozva a képviselő azt állította, hogy hétfő este rohamrendőrök hatoltak be az épületbe, egyesek közülük a folyosókon szaladgáltak, mások pedig az ablakokon másztak be. A képviselő "tébolyultnak" minősítette a helyzetet.
Az AFP egyik fotósa közben azt közölte, hogy a rohamrendőrök kiszorítják a kormánynegyedet blokád alatt tartó tüntetőket. Az emberek onnan hosszú sorokban a Függetlenség terére, a demonstrációk központjába tartanak.
A francia hírügynökség szintén azt írta, hogy nem történtek összetűzések a tüntetők és a rendőrök között. A tüntetők között jelen lévő parlamenti képviselők arra szólítják fel a tömeget, hogy engedelmeskedjék a rendfenntartó erőknek.
Szemtanúk szerint a tüntetők azt skandálják: "A rendőrség a néppel van". Jan Tombinski, az EU ukrajnai nagykövete figyelmeztette a hatóságokat, hogy ne alkalmazzanak semmilyen indokolatlan erőszakot a békés tüntetőkkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


