Hagyják el a Függetlenség terét!
Klicsko elküldte a nőket és gyerekeket
A kijevi Függetlenség terének elhagyására kérte a nőket és a gyerekeket Vitalij Klicsko ökölvívó, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke a rohamrendőrök mozgósításáról szóló értesülések miatt.
2013.12.09 14:22MTI
MTI
Helyszíni jelentések szerint a rohamrendőrök, akik több irányból indultak meg autóbuszokkal a tüntetések központi helyszíne felé, elkezdték körbevenni a Majdant, a Függetlenség terét.
Feltételezések szerint nem kizárt, hogy rohamra készülnek a tüntetők által melegedőnek elfoglalt épületek, közöttük a városháza ellen. Egy másik feltételezés szerint a kormányzati negyed megtisztítására készülnek a hatóságok. A parlament, a kormány, illetve az elnöki hivatal épületéhez vezető utcákat vasárnap szállták meg a több százezres demonstráción résztvevő, hatalomváltást követelő tüntetők.
Az ellenzék másik vezetője, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője kijelentette, hogy az ellenzék megvédi a Majdant, és ellenáll a különleges rendőri alakulatok támadásának. Közben a főtérnél lévő három metróállomást állítólag bombariadó miatt zártak le a hatóságok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


