Mandela halála
Netanjahu: túl sokba kerülne elutazni Mandela temetésére
Netanjahu számára meglehetősen kényes az effajta költségek kérdése, hiszen a média az utóbbi időben éles bírálatokkal illette őt amiatt, hogy az adófizetők mintegy 700 ezer eurójába került három rezidenciájának a fenntartása.
2013.12.09 07:51MTI
Fotó: MTI
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábbi szándéka ellenére nem utazik Dél-Afrikába Nelson Mandela temetésére a túlságosan magas utazási költségek miatt - jelentette vasárnap este az izraeli média.
Az AFP hírügynökség az állami rádióra és a Háretz izraeli napilap információira hivatkozva írta: Netanjahu korábban jelezte ugyan a dél-afrikai hatóságoknak, hogy részt kíván venni Mandela néhai elnök johannesburgi gyászszertartásán, de az utolsó pillanatban lemondta útját. Tette ezt állítólag a túlságosan magas útiköltségek miatt.
A média tudomása szerint mintegy hétmillió sékelbe (körülbelül másfél millió euróba) kerülne a repülőút, amelybe nemcsak az ő személyes utazása, hanem a biztonsági embereknek és felszereléseiknek a szállítása is beletartozna.
Az AFP emlékeztet, hogy Netanjahu számára meglehetősen kényes az effajta költségek kérdése, hiszen a média az utóbbi időben éles bírálatokkal illette őt amiatt, hogy az adófizetők mintegy 700 ezer eurójába került három rezidenciájának a fenntartása. Nyilvánosságra hozták miniszterelnöki rezidenciájának költségeit, amelyből kiderült, hogy négy év alatt 80 százalékkal emelkedett az összeg, amelyet az adófizetők a Netanjahu család háztartására költöttek. A médiában valóságos botrányt kavart az El Al izraeli légitársaság csaknem félmillió sékeles számlája is, amely tartalmazta a kormányfő duplaágyas hálófülkéjének árát is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


