Négy napot utaztak a tehenek Írországból
Írországi fejősteheneket kaptak ajándékba a romák Erdélyben
Huszonöt roma család egy-egy Holstein-fríz tehenet kapott ajándékba az erdélyi Kisdemeteren (Dumitrita) a Heifer Románia alapítványtól, azzal a feltétellel, hogy az első borjút nekik is tovább kell ajándékozniuk egy rászoruló családnak.
2013.12.07 21:30MTI
Holstein-fríz borjak karámokban
A Romániában két évtizede tevékenykedő nemzetközi alapítvány rendszeres képzésben fogja részesíteni a tehenek új gazdáit, és az állomány szaporításáról is gondoskodik, hogy meghonosítsa ezt a fajt a környéken, és "megsokszorozza befektetését" - ígérte Laura Manciu, az alapítvány szóvivője.
"A tehenek négy napot utaztak Írországból idáig, állatszállodákban szállásoltuk el őket, karantén-farmokban kerültek elhelyezésre. A beszerzéssel együtt mintegy 7000 lejt (460 ezer forintot) költöttünk egy-egy példányra" - számolt be a szóvivő.
Vasile Moga, a Beszterce-Naszód megyei község polgármestere szerint a községháza folyamatos figyelemmel követi a projekt lebonyolítását, és nem tart attól, hogy a sorshúzással kiválasztott kedvezményezettek eladják az állatokat. Mint mondta, nem kaphattak tehenet olyan családok, amelyeknek semmilyen tapasztalatuk nem volt az állattartásban vagy nincs mivel etetniük.
"Ma valóban eljött Kisdemeterre a Mikulás. Nagyon szép ajándék ez, segít jövedelemhez juttatni ezeket a családokat" - mondta a polgármester.
A faluban 1200 roma él, ők teszik ki a településen lakók 40 százalékát. A Heifer Románia négy éven keresztül 1,4 millió dollárt fordít most beinduló programjára, amellyel egy jövedelmező tejgazdaság elindításában akarja segíteni a roma családokat.
Az "Add tovább az ajándékot" jelmondat szellemében működő, az éhezés felszámolásáért küzdő Heifer International alapítvány - a honlapján közzétett adatok szerint - működése hét évtizede alatt több mint 20 millió, szegénységben élő családnak segített már világszerte, megteremtve számukra a farmer-gazdálkodás alapjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


