Guantanamo
Tíz évig tartották fogva terrorizmus vádjával, most hazamehettek
Hazatelepítettek két algériai állampolgárságú foglyot a kubai Guantánamói-öbölben lévő amerikai bázison található börtönökből.
2013.12.05 16:35MTI
A 46 éves Dzsamel Szaid Ali Ameziant és az 51 éves Benszajah Belkacemet több mint tíz évig tartották fogva azon gyanú alapján, hogy terroristákkal álltak kapcsolatban, de egyikük ellen sem emeltek vádat.
Az amerikai védelmi tárca és a külügyminisztérium szerint a két fogoly szabadon bocsátása részét képezi Barack Obama elnök arra irányuló erőfeszítéseinek, hogy a kongresszus ellenkezésének dacára bezárassa a börtönöket.
Az elnök, aki a guantánamói büntetőintézmények felszámolását már a 2008-as kampány során megígérte, idén két különmegbízottat nevezett ki arra, hogy a kongresszussal és az érintett országokkal együttműködve megpróbálják elszállítatni a bázisról a foglyokat.
A Boszniában elfogott Belkacem ügyvédje megpróbálta megakadályozni a repatriálást, arra hivatkozva, hogy ügyfelére Algériában üldöztetés és börtön várhat és arra kérte az amerikai diplomácia tárcát, hogy egy másik országba toloncolja ki a férfit. Egy 2010-ben hazatelepített algériai a hazájában erre a sorsra jutott.
Ameziant Afganisztánban fogták el.
Az Egyesült Államok eddig 14 algériait toloncolt haza, akik közül kettőt ítéltek el külföldi terrorszervezettel való együttműködés miatt.
A guantánamói amerikai haditengerészeti bázison fogva tartottak száma ezzel 162-re csökkent. Közöttük már csak egy algériai állampolgár maradt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06