Automatizált miniatűr tengeralattjárók
Víz alatti távirányítású robothajókkal kísérletezik Peking
Víz alatti "drónokkal", távirányítású robothajókkal kísérletezik Peking, hogy vízi haderejét így erősítse.
2013.12.05 15:45MTI
A South China Morning Post hongkongi napilap a fejlesztésben részt vevő tudósokat idézve azt írja, az ilyen típusú járművek fejlesztésére fordított kormányzati források összege "drámain megnőtt", elsősorban a hadsereg részéről. Az önjáró, távirányítással működő, víz alatti robothajók tökéletesítésén legalább 15 fejlesztő csoport dolgozik, tagjaik az ország vezető egyetemeiről és kutatóintézeteiből tevődnek össze.
Miközben a levegőben bevetett drónok kifejlesztését több évtizede fizeti az állam, a hasonló, víz alatti járművek gyakorlati jelentőségét csupán nemrég fedezték fel - idézi a lap Ma Csong-lit, a harpini műszaki egyetem szakértőjét. Ma szerint a hadsereg mindenekelőtt a vízi drónok hírszerzési alkalmazásában érdekelt, de ezek a járművek objektumok hordozására is képesek lesznek, s rakétákkal is fel lehet azokat szerelni.
A járművek éjjel-nappali megfigyelésre képesek, az emberi szemnél jóval távolabbra látnak majd, nagy számban bevethetők, legfőbb előnyük pedig az, hogy a sebesülések számát csökkentik. A legnagyobb kihívásként Ma az éles és stabil képek és videók felvételére képes kamera kifejlesztését nevezte meg, amelynek ezenkívül arra is képesnek kell lennie, hogy megkülönböztesse a hadihajókat a civil hajóktól. A fentiek nélkül nem kezdődhet el a víz alatti drónok tömeggyártása - hangsúlyozta Ma.
A kutató azt is megjegyezte, nem Kína az első ország, amely ilyen járművekkel kísérletezik. Az Egyesült Államok korábban kezdett a fejlesztésbe, s meggyőző eredményeket is tudott felmutatni, a kínai modelleket ugyanakkor az amerikainál szélesebb körű használatra kell tervezni.
"Kínának számos vízi szomszédja van. Ezeken a konfliktussal terhelt területeken a drónok az emberi jelenlétet igénylő hajóknál jóval hatékonyabban, kényelmesebben és biztonságosabban tudnak működni, s azoknál kevesebbe is kerülnek" - fogalmazott a tudós.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06