Saját épületében ülésezett
Nem hagyja magát az ukrán kormány
Hivatalában ülésezett szerdán Ukrajnában a kormány annak ellenére, hogy tüntetők ma reggel is elállták az épület főbejáratához vezető utat.
2013.12.04 10:47MTI
MTI
Az épületbe jutást az előző napokhoz hasonlóan ismét megpróbálta megakadályozni néhány száz, hatalomváltást követelő tüntető. Az egyik bejárathoz vezető utat viszont ezúttal a rohamrendőrök és a belügyi alakulatok katonái torlaszolták el autóbuszokkal.
A kabinet tagjai a rendvédelmi szervek segítségével ezen a bejáraton át jutottak be a kormány épületébe. Mikola Azarov miniszterelnök a kabinet ülésén kijelentette, hogy az ukrán kormány folyamatosan dolgozik és ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.
Leszögezte, hogy már nincs ok folytatni a tüntetéseket. "Az Önök vezetői bűncselekmények elkövetésére buzdítanak. Ők megpróbálnak majd a képviselői mentelmi jog mögé bújni, Önöknek viszont nem lesz ki mögött elrejtőzni" - figyelmeztette a hatalomváltásért tüntetőket.
Demonstrálóktól származó információk szerint a kormányépület udvarából öt rohamrendőrségi autóbusz hajtott ki délelőtt és egyiken sem volt rendszám. Rámutattak arra, hogy ezzel a Berkut belügyi alakulat ismét jogszabályt sértett, hiszen rendszám nélkül nem közlekedhet egyetlen jármű sem a forgalomban.
A kormány épületét az előző két napban körbezárva tartották a tüntetők, így a hivatal dolgozói nem tudtak bejutni a házba. Kijev központi terén a demonstrálók önvédelmi egységeket szerveztek, hogy megvédjék magukat, ha rohamrendőrök vagy provokátorok rohamoznák meg a teret.
A sajtó szerint már több ezren csatlakoztak az egységekhez. Médiajelentések szerint a parlament viszont szerda délelőtt nem tudta megkezdeni a munkáját, mert ellenzéki képviselők egy csoportja blokád alá vette az elnöki pulpitust.
Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője leszögezte: addig nem hagyják ülésezni a parlamentet, amíg két fő követelésük nem teljesül: Timosenko szabadon bocsátása és a kormány menesztése.
Követelte továbbá az EU-párti tüntetéseken kitört zavargások miatt letartóztatott kilenc aktivista szabadon engedését. Előző nap nem sikerült elérnie az ellenzéknek Azarov és kormánya leváltását, mivel a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot.
Vitalij Klicsko ökölvívó, az Ütés (Udar) párt vezetője szerdán elbeszélgetett a parlament épülete előtti ellendemonstráción részt vevő kormánypártiakkal. Közlése szerint az - egyébként alig kétszáz fős - csoportból többen rokonszenveznek a sportolóból lett politikussal, támogatásukról biztosították őt. Klicsko azt tanácsolta nekik, hogy csatlakozzanak a Függetlenség terén tüntetőkhöz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


