Ukrajnai tüntetések
Lemondott a kijevi rendőrfőnök
Lemondott vasárnap a kijevi rendőrfőnök, Valerij Koriak, mert a rohamrendőrség az előző nap "túlzott erőt" vetett be kormányellenes tüntetőkkel szemben - adta hírül a CNN amerikai hírtévé az ukrán rendőrség közlésére hivatkozva.
2013.12.01 19:24MTIAz incidens szombaton hajnalban történt a Függetlenség téren. Több száz fős - zömmel egyetemistákból álló - tüntető tömeget gumibotokkal vertek és rugdostak rohamrendőrök, szemtanúk szerint olyanokat is, akik menekülni próbáltak és semmiféle ellenállást nem tanúsítottak a tömegoszlatással szemben. A kijevi mentőszolgálat főorvosa szerint a tüntetők közül 35-en kértek orvosi segítséget, közülük hét kórházi ellátásra szorult. A belügyminisztérium szerint 12 rendőr is megsérült a központi téren. A hatóságok 35 tüntetőt őrizetbe vette, de még aznap elengedték őket.
A kijevi rendőrség azzal magyarázta a hajnali tömegoszlatást, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfája támasztószerkezetének a felépítését.
Viktor Janukovics ukrán elnök szombaton napközben közzétett internetes közleményében felháborítónak minősítette a történteket.
"Mélységesen felháborítanak azok az események, amelyek az éjszaka a Szabadság téren történtek. Elítélem azokat a cselekményeket, amelyek összetűzéshez és az emberek szenvedéséhez vezettek" - írta Janukovics, azt ígérve, hogy a történtekért felelősek meg lesznek büntetve.
Janukovics ugyanakkor a közleményben nem nevezte meg a rendőrséget, mint az erőszak felelősét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


