Újabb tüntetés
Egyiptom - Könnygázzal fékezték meg a tüntetőket
Könnygáz bevetésével zavartak szét az egyiptomi rendfenntartó erők pénteken több száz iszlamista tüntetőt, akik a múlt hét végén hozott szigorú törvények ellenére is Kairó utcáira vonultak.
2013.11.29 19:26MTI
Helyszíni beszámolók szerint a rendőrök könnygázgránátokat lőttek a tömegbe, míg a tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket.
Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök iszlamista híveinek tüntetései szinte mindennaposak azóta, hogy a hadsereg eltávolította a politikust a hatalomból. A felvonulások gyakran torkollottak a rendfenntartókkal, illetve a civil lakossággal való összetűzésekbe. A tüntetések elfojtása érdekében a hadsereg támogatásával hivatalba lépett ideiglenes kormány a múlt vasárnap szigorú rendeletet hozott a politikai gyűlések korlátozásáról.
A világi államberendezkedést támogató számos aktivista szerint a kormány valójában a készülő alkotmánymódosítással szembeni bírálatokat akarja elhallgattatni. A törvényt bírálták az Amnesty International és a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezetek is, szerintük a törvény szabad kezet ad a rendőrségnek abban, hogy melyik tüntetést tiltja be és melyiket engedélyezi.
A Reuters hírügynökség értékelése szerint a jelenlegi zavargások késleltethetik az alkotmánymódosítás folyamatát. A még Murszi elnöksége alatt elfogadott alkotmányszöveg módosítására egy ötvenfős parlamenti bizottság dolgoz ki javaslatokat. A tervezetet később - várhatóan januárban - népszavazásra bocsátják.
Az iszlamisták a teljes alkotmánymódosítási folyamatot elutasítják. Világi beállítottságú - vagyis az állam és a vallás teljes szétválasztását pártoló - aktivisták várhatóan szintén tüntetéseket tartanak majd. Ők a készülő alkotmánytervezetnek azokat a cikkeit ellenzik, amelyek kiterjesztenék a hadsereg és az elnök hatalmát.
Murszi demokratikus választásokon került hatalomra, miután a tekintélyelvű kormányzást megvalósító Hoszni Mubarak elnököt megbuktatták az "arab tavasz" nagyszabású tüntetései. Bírálói szerint azonban a politikus később egy iszlamista kisebbség érdekét szem előtt tartva kezdte irányítani az országot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
- 12:06 A gazdasági bizottság alkalmasnak ítélte Palotai Dánielt az MNB alelnöki posztjára
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06