Hét lövés
Meggyilkolták az egyiptomi nemzetbiztonság alezredesét
Három felfegyverzett férfi meggyilkolta az egyiptomi nemzetbiztonsági ügynökség egyik alezredesét - közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium.
2013.11.18 21:24MTI
A fegyveresek tüzet nyitottak a Mohamed Mabrúk alezredest szállító autóra a Kairó keleti részén fekvő Naszr negyedben vasárnap este. A leadott hét lövés következtében a férfi a helyszínen meghalt. Mabrúk az egyik legmagasabb rangú biztonsági tisztségviselő, akit az iszlamista Mohamed Murszi elnök júliusi megbuktatása óta az egyiptomi fővárosban meggyilkoltak.
Az alezredes a főképp terrorelhárítással foglalkozó ügynökség iszlamista csoportokat felügyelő osztályán dolgozott, és egy olyan csoport élén állt, amely a Murszi és a Muzulmán Testvériség más vezetői ellen felhozott vádak ügyében vizsgálódott. Az alezredesnek a héten tanúskodnia kellett volna a Murszi elleni vádiratot összeállító vizsgálóbírók előtt, akik a külföldi szervezetekhez, egyebek között a palesztin Hamászhoz vagy a libanoni síita Hezbollah szélsőséges csoportokhoz vezető szálak felgombolyításán dolgoznak.
"A kormányzat soha nem fogja eltűrni, hogy bűnözők vagy terroristák csoportja a biztonsági erők tisztségviselőit támadják meg megfélemlítés céljából" - közölte Hádzim el-Beblávi egyiptomi miniszterelnök. Szeptemberben ugyancsak Kairó Naszr negyedében öngyilkos merényletet követtek el az egyiptomi belügyminiszter ellen, akinek túlélte a támadást.
Egyiptomban állandósult az erőszak Mohamed Murszi elnök lemondatása óta. Az átmeneti kormányzat augusztus közepén rendkívüli állapotot vezetett be az országban, ezt múlt kedden oldotta fel a politikai vezetés. Július óta ugyancsak megnövekedtek a szélsőséges fegyveres szervezetek, például az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportok támadásai és merényletei az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06