Harmadik napon gyűlik a tiltakozó tömeg
Moszkva kérte Kijevet a társulási megállapodás elhalasztására
Oroszország beszélte le Ukrajnát arról, hogy aláírja az Európai Unióval (EU) való társulási és szabadkereskedelmi megállapodást.
2013.11.26 18:45MTI
"Oroszország javasolta az aláírás elnapolását és azt, hogy kezdjünk el tárgyalni" - jelentette ki kedden Kijevben külföldi újságírók előtt Azarov, aki most először mondta ki nyilvánosan, hogy Moszkvának köze volt Kijev múlt heti döntéséhez.
A miniszterelnök azt állította, hogy Moszkvával semmiféle ellentételezésről nem egyeztek meg a társulási folyamat felfüggesztéséért cserébe.
Brüsszel az ukrán döntés nyomán azzal vádolta meg Oroszországot, hogy politikai és gazdasági nyomást gyakorolt Ukrajnára az unióhoz való közeledés leállítása érdekében. Moszkva visszautasította ezt az állítást, és rámutatott: Brüsszel zsarolja az ukrán vezetést azzal, hogy Kijevben tüntetéseket szít.
Az ukrán kormányfő a sajtónak nyilatkozva nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy hazája egy Moszkva és Brüsszel közötti heves diplomáciai huzavona elszenvedőjévé vált.
"Ukrajna nem akar csatatér lenni az EU és Oroszország között" - szögezte le. "Ukrajna nem akar a nemzetközi politika célpontja lenni. A saját érdekeinket kell szem előtt tartanunk" - hangsúlyozta.
Azarov kedden elmondta azt is, hogy bár Ukrajna nem írja alá a héten a társulási megállapodást az EU-val, Viktor Janukovics ukrán államfő részt fog venni a Keleti Partnerség vilniusi csúcstalálkozóján. Janukovics célja, hogy az ország gazdasági helyzetéről folytatandó háromoldalú - Oroszországot is magában foglaló - megbeszélésről konzultáljon.
Eközben az ukrán főváros szívében ezrek gyülekeznek, hogy immáron harmadik egymást követő napja tiltakozzanak a kormány lépése ellen. Ilyen nagy tömegeket megmozgató tüntetéssorozatra a 2004-es narancsos forradalom óta nem volt példa Ukrajnában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06