Rigai tetőomlás
Több mint 50 halott a beomlott bevásárlóközpontban
A legfrissebb adatok szerint ötvenegyre emelkedett szombat reggelre a rigai tetőomlás halálos áldozatainak száma, további halottakat keresnek a romok alatt. Lettországban háromnapos gyász kezdődött.
2013.11.23 08:20MTI
Romok és törmelék a rigai Maxima bevásárlóközpont előtt
A lett főváros egyik bevásárlóközpontjában csütörtökön 500 négyzetméteres felületen omlott le a tető, szombat reggel 150-200 négyzetméternyi területet átvizsgálása volt még hátra. Péntek estig negyvenhét holttestet találtak, szombat reggelre további négy halottra bukkantak, és nem tudni még, hányan lehetnek a törmelékek alatt. A Leta lett hírügynökségre hivatkozó jelentések szerint mintegy negyven ember szenvedett sérüléseket, harminchármat kórházban ápolnak.
A bevásárlóközpont teteje csütörtökön részlegesen beomlott, majd egy másik darabja rászakadt a mentést végző tűzoltókra, emiatt közöttük is legalább három halálos áldozat van, a mentést végzők közül tíz ember megsebesült.
Továbbra sem tudni pontosan a tragédia okát. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint a hatóságok azt vizsgálják, hogy a balesetet rossz tervezés, hibás kivitelezés vagy a tetőn tárolt építési anyag okozta-e. A belvároshoz közeli, 2011-ben épült bevásárlóközpont tetején ugyanis egy télikert és játszótér létesítésén dolgoztak. Az orosz Vesztyi televízió úgy értesült, hogy az áruház tetejére a munkákhoz homokot és más építőanyagokat halmoztak fel, aminek a csütörtöki folyamatos esőzés miatt megnőtt a súlya, emiatt omolhatott le a tető.
Lettországban a tragédia miatt szombattól háromnapos gyászt rendeltek el. Emiatt lemondtak számos kulturális rendezvényt, köztük koncerteket és színházi előadásokat, és elmaradnak a tervezett sportesemények. Több televíziós csatorna e három napon nem közvetít reklámokat, némelyik törli programon lévő több műsorát is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


