Mi a FÁK
Kiderült, miért hidegült el Ukrajna a EU-tól
2013.11.21 17:25MTI

Ukrajna az Európai Unióval kötendő társulási megállapodás aláírásának előkészítését az ukrán ipari termelés visszaesése miatt állította le, ez pedig a Független Államok Közösségének (FÁK) országaival fenntartott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok romlása miatt következett be - jelentette ki csütörtökön Jurij Bojko ukrán miniszterelnök-helyettes Kijevben az Interfax jelentése szerint.
Hangsúlyozta, hogy az ukrán kormány "kizárólag nemzeti érdekeket" tartott szem előtt, amikor ilyen döntést hozott. Szavai szerint Ukrajna felújítja az EU-társulási megállapodás előkészítését, amint ellensúlyozni tudja az ipari termelés, valamint az Oroszországhoz és a FÁK-hoz fűződő kapcsolatainak visszaesését.
Az Oroszországgal és a FÁK-kal fenntartott kapcsolatok fejlődése lehetővé teszi a gazdasági helyzet javítását Ukrajnában, és azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segítségére Kijevnek kisebb mértékben legyen szüksége - tette hozzá.
Bojko megemlítette, hogy augusztustól kezdve Ukrajnában havonta 15-20 ezer munkahely szűnt meg, az áruforgalom vesztesége pedig augusztustól mostanáig eléri a 30-40 milliárd hrivnyát (801-1080 milliárd forint).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


