Kétoldalú-kapcsolatok
Szijjártó több megállapodást is aláírt Pekingben
Egyebek mellett az egészségügyi együttműködést és a kereskedelmi kapcsolatok javítását szolgáló megállapodásokat írt alá pekingi tárgyalásai alkalmából Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.
2013.11.13 08:59MTI
Szijjártó Péter telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tárgyalt a kínai fővárosban Ma Hsziao-vej egészségügyi miniszterhelyettessel, és ezt követően aláírták a 2014-2016 közötti időszakra vonatkozó Magyar-Kínai Egészségügyi Munkatervet, amely biztosítja a két ország közötti egészségügyi és gyógyászati, valamint a kutatási együttműködések keretfeltételeit.
Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Csung San kereskedelmi miniszterhelyettessel is, majd aláírták a kétoldalú infrastrukturális keretmegállapodást, amely azt a stratégiai célkitűzést szolgálja, hogy Magyarország váljon a kínai áruk európai kivitelének közép-európai tranzitországává.
Az ehhez szükséges beruházásokra vonatkozó pénzügyi témájú egyeztetéseket folytatják a két ország között - közölte az államtitkár.
A magyar politikus tárgyalt Szun Ta-vejjel, a Kínai Minőségellenőrzési Hivatalt miniszterhelyettesi rangú vezetőjével, és ezután aláírták a Kínai Állami Minőségfelügyeleti, Vizsgálati és Karantén Főhivatal (ASIQ) budapesti bevizsgáló laboratóriumának létrehozásáról szóló dokumentumot, amelynek nyomán könnyebbé válik a magyar élelmiszerek, mezőgazdasági termékek és feldolgozott élelmiszeripari termékek Kínába történő exportálása.
A kormánybiztos megbeszélést folytatott Csang Csien-kuóval, az Emberi Erőforrás és Társadalombiztosítási Minisztérium miniszterhelyettesével, majd aláírták a Nemzeti Innovációs Hivatal és a kínai Külföldi Szakértők Állami Hivatala közötti szakembercserére vonatkozó megállapodást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


