Szíriai Nemzeti Koalíció
A szír ellenzék hajlandó részt venni a Genf-2 konferencián
Az SZNK létrehozott egy bizottságot, hogy tárgyaljon azokkal a felkelőkkel, akik értelmetlennek tartják egy újabb genfi konferencia megrendezését, és megpróbálja megértetni velük az SZNK álláspontját.
2013.11.11 09:48MTI
A Nyugat által támogatott szíriai ellenzék hajlandó részt venni a Genfben összehívandó szíriai nemzetközi békekonferencián - jelentette be hétfő hajnalban a Szíriai Nemzeti Koalíció ernyőszervezet.
A szervezet azonban közleménye szerint előzetes feltételeket támaszt részvételével szemben. Követeli, hogy a damaszkuszi hatalom engedje oda az ostromlott helyekre a segélyszervezeteket és engedje szabadon a politikai foglyokat. Ezenkívül az SZNK szerint bármiféle politikai konferenciának azzal az eredménnyel kell végződnie, hogy politikai átmenet lesz az országban.
Az SZNK létrehozott egy bizottságot, hogy tárgyaljon azokkal a felkelőkkel, akik értelmetlennek tartják egy újabb genfi konferencia megrendezését, és megpróbálja megértetni velük az SZNK álláspontját.
Az SZNK tagszervezetei kétnapi tanácskozás végén jutottak arra az elhatározásra, hogy részt vesznek a genfi értekezleten. "Csak remélni tudjuk, hogy a genfi tárgyalások eredményeképpen Bassár el-Aszad (szíriai elnök) távozik (a hatalomból)" - jelentette ki Adib Sisakli, a koalíció egyik tagja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06