Van, aki letagadná
Nem büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek
Egyre kevésbé büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet felméréséből.
2013.11.09 14:01MTIA megkérdezettek 40 százaléka azt állította, büszke cseh állampolgárságára, 42 százalék sem nem büszke, se nem szégyelli, míg 14 százaléknak szégyenérzete van - közölte a CVVM.
Két éve, 2011-ben 47 százalék mondta, hogy büszke cseh állampolgárságára, s csak kilenc százalékuk szégyellte. 2007-ben a büszkék aránya 50 százalék volt, míg hat százalék szégyellte. 2005-ben és korábban az állampolgárságot büszkén vállalók aránya meghaladta az 50 százalékot.
Cseh állampolgárságukra általában a 60 év felettiek, a középiskolai érettségivel rendelkezők és a főiskolát végzettek büszkék. A jó életszínvonallal rendelkező egyének szintén gyakrabban állították, hogy büszkék cseh állampolgárságukra, mint az anyagi problémákkal küzdők.
Ha választani lehetne, akkor a megkérdezettek kétharmada választaná a cseh állampolgárságot, 20 százalék inkább nem, míg hét százalék pedig határozottan nem választaná.
A megkérdezettek 43 százaléka azt állította, hogy háború esetén önként jelentkezne a haza védelmére, míg majdnem 50 százalék azt mondta, hogy önként nem kapcsolódna be a honvédelembe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


