A magánszféra mindenek előtt
A kémkedés világméretű elítélését szeretné Németország és Brazília
A kémkedés elleni határozattervezetet terjesztett az ENSZ Közgyűlése elé az Egyesült Államok nemrég napvilágra került adatgyűjtési programjának két célpontja, Németország és Brazília.
2013.11.01 20:05MTI
A határozattervezet emberi jogi elvekre hivatkozik, amelyek szerint tiltott az önkényes és törvénytelen beavatkozás a magánszférába. A tervezet szerint ugyanolyan védelemnek kell vonatkoznia az emberek magánszférájára az interneten, mint amilyennek a való világban is.
Nemrég kiszivárogtatott dokumentumokból fény derült arra, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) több más külföldi vezető mellett Angela Merkel német kancellárt és Dilma Rousseff brazil elnököt is lehallgatta. Ennek ellenére a határozattervezet nem említi konkrétan az NSA-t vagy az Egyesült Államokat, hanem általánosságban szól a kémkedésről.
A ENSZ Titkárságához benyújtott határozattervezet annak iktatását követően a Közgyűlés Emberi Jogi Bizottsága elé kerül, amely azt megtárgyalja, majd beterjeszti szavazásra.
A Közgyűlés határozatai - a Biztonsági Tanácséival ellentétben - nem kötelező érvényűek, de komoly politikai és erkölcsi súlyuk van, és ítéleteiben a Nemzetközi Bíróság is gyakran hivatkozik rájuk.
"A határozatnak vélhetően hatalmas támogatottsága lesz a Közgyűlésben, mivel senki sem szereti, hogy az NSA kémkedik utána" - mondta a Reuters brit hírügynökségnek korábban egy név nélkül nyilatkozó nyugati diplomata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06