Irakban
Öt év óta az októberi volt a legvéresebb hónap
Az amerikai csapatok kivonása után másfél évvel az utóbbi évek legvéresebb erőszakhulláma tapasztalható Irakban: az év eleje óta összesen több mint 5000 embert öltek meg az iraki ENSZ-misszió jelentése szerint.
2013.11.01 11:38MTI
Október volt a legvéresebb hónap 2008 áprilisa óta Irakban, a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint csaknem ezer ember vesztette életét erőszakcselekményekben.
Az októberi merényletek és terrorcselekmények 964 ember életét oltották ki az országban - olvasható az iraki belügyi, az egészségügyi és a védelmi minisztérium közös jelentésében. Ennél több áldozatot - 1428-at - utoljára 2008 áprilisában jegyeztek fel.
A halottak között 855 polgári személy, 65 rendőr és 44 katona volt, a sebesültek száma pedig meghaladta az 1600-at.
Csütörtökön öt, autóba rejtett pokolgépet robbantottak fel a főváros, Bagdad északi részén, a detonációban legalább 26 vesztették életüket.
Núri al-Máliki iraki miniszterelnök pénteken találkozik Barack Obama amerikai elnökkel a Fehér Házban. Irak washingtoni nagykövete szerdán közölte, hogy a kormányfő az al-Kaida terrorhálózat elleni küzdelemhez egyebek mellett fegyvereket és kiképzőket fog kérni az Egyesült Államoktól.
"Komolyabban fel kell készülnünk a fenyegetéssel szemben, támogatásra és segítségre van szükségünk" - mondta a diplomata.
A kormány adatai szerint a terrorcselekmények többségét általában szélsőséges szunnita csoportok követik el Bagdad és más városok síiták lakta körzeteiben.
Az amerikai csapatok kivonása után másfél évvel az utóbbi évek legvéresebb erőszakhulláma tapasztalható Irakban: az előző hónapban mintegy 670, az év eleje óta összesen több mint 5000 embert öltek meg az iraki ENSZ-misszió jelentése szerint. Félő, hogy az ország visszacsúszik a polgárháborúba, amely 2006-2007-ben érte el csúcspontját.
Megfigyelők szerint az elszaporodó terrortámadások azt jelzik, hogy a belpolitikai zűrzavar és a szomszédos Szíriában zajló polgárháború miatt Irakban ismét kiéleződtek a vallási ellentétek a kisebbségben lévő szunniták és a többségi síiták között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06