Ezen röhög fél Románia
Villanyoszlop maradt egy leaszfaltozott út közepén
Villanyoszlopot hagytak az útépítők egy tízmillió eurós költségvetésből frissen leaszfaltozott út kellős közepén a dél-romániai Krajova (Craiova) határában. A helyi sajtó alaposan körbejárta az ügyet.
2013.10.31 20:26MTITöbb román televízió-csatorna is helyszíni riportban járta körül - a szó szoros értelmében - a közösségi portálokon roppant népszerűvé vált oszlop történetét. Mint kiderült az útépítő vállalat nem fizette ki a villamos műveknek az oszlop elköltöztetéséért igényelt félmillió eurót, inkább körbeaszfaltozta.
A helyszíni videó-felvételeken látszik, hogy az útépítésen dolgozó munkagépek kerülgetik az úttest közepe táján álló villanyoszlopot. A Romániai Autópályák és Országutak Társasága (CNADNR) azonban csütörtökön közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az utat még nem nyitották meg és rosszindulatú rágalomnak minősítette azokat a sajtóhírek, amelyek szerint az oszlop veszélyeztetné az arra haladó autósokat.
A társaság megnyugtatásul közölte, hogy az oszlopot el fogják távolítani, mihelyt a villamosenergia-szállító cég leszereli róla a vezetékeket.
A román sajtó felidézte, hogy a szokatlan építési megoldások nem ritkák a környéken. Az alig 40 kilométernyire lévő Caracal például arról nevezetes, hogy egy több tonnás darut bent felejtettek a körülötte épülő panelházak gyűrűjében és a munka végeztével évekig nem tudták eltávolítani az épületek közül.
A körbeépítés módszerét egyébként nem csak a dél-romániai Olténiában alkalmazzák: az erdélyi Nyárádtőn (Ungheni) például a Kolozsvár-Marosvásárhely országúton közlekedő autósok évekig figyelhették, hogyan építenek egy ortodox templomot egy lebontatlanul hagyott görög katolikus templom köré.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06