Gyerekek "visszaszerzése" több tízezer euróért
Nemzetközi gyermekrabló hálózatot lepleztek le
Olaszországban lelepleztek egy gyermekrablásra szerveződött nemzetközi hálózatot, amely a különvált szülők kérésére rabolt el a másiktól gyerekeket.
2013.10.31 17:05MTI
A banda tagjai között volt egykori zsoldos és sportbajnok is. A hálózat szervezési központja volt Olaszországban, de más országokban is működött.
A nyomozás feltárta, hogy a bűnözők az ABP World Group nevű norvég vállalat mögé bújva szervezték a tevékenységüket. A bandatagok többsége korábban különféle államok speciális alakulatánál szolgált. A szervezet által kínált szolgáltatások között volt a különböző állampolgárságú szülők által vitatott gyerekek "visszaszerzése" több tízezer euróért, "még a gyerek életét is kockáztatva" - írta közleményében a palermói csendőrség (carabinieri).
Az első akciót 2012-ben hajtották végre, amikor egy kommandó Tunéziában elrabolt és Szicílián keresztül Norvégiába vitt egy gyereket. A második, szintén tunéziai akció kudarcba fulladt, mert a rendőrség már figyelte a gyanúsítottakat, és két svédet le is tartóztattak.
E második gyermekrablási kísérlethez a bűnözők Palermóban alakítottak ki logisztikai központot, egyebek között kibéreltek egy kikötőhelyet. Ennek használatát egy bizonyos Larisza Moszkalenko szervezte, aki régóta Olaszországban élt, de korábban Ukrajna színeiben bronzérmet szerzett vitorlázásban az 1988-as szöuli olimpián.
Moszkalenkóval együtt három olaszt is letartóztattak, és körözést adtak ki két norvég és egy svéd állampolgár ellen - közölte a csendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06