Épp a határidőn belül
Felszámolták a szíriai vegyifegyver-gyárakat
Minden olyan üzemet felszámoltak Szíriában, ahol vegyi fegyver előállítására, a mérgező vegyületek kikeverésére és fegyverbe töltésére volt lehetőség.
2013.10.31 11:18MTI
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) és az ENSZ közös missziója megerősítette, hogy a damaszkuszi kormány minden bejelentett vegyifegyver-előállító kapacitását felszámolta - közölte a szervezet.
Egyúttal azt is nyugtázták, hogy ezzel Szíria megfelelt az OPCW végrehajtó tanácsa által erre megszabott november 1-jei határidőnek, amelynek teljesítése a leszerelési menetrend fontos mérföldkövének tekinthető. Az OPCW ellenőrei 23 bejelentett létesítményből 21-be látogattak el.
A maradék két helyszínt túl veszélyesnek ítélték az ellenőrzésre, de az ottani felszereléseket korábban már átszállították más létesítményekbe, amelyekbe a szakértők eljutottak. A gyárak felszámolása azt jelenti, hogy Szíria immár nem képes új vegyi fegyvereket előállítani.
Az Oroszország és az Egyesült Államok együttműködésével tető alá hozott leszerelési program keretében Damaszkusznak még meg kell semmisíteni meglévő vegyifegyver-készleteit. Becslések szerint Szíriában mintegy ezer tonnányi vegyi fegyver található.
Szíria a múlt héten határidőre átadta a vegyi fegyvereinek megsemmisítésére vonatkozó programtervét az OPCW-nek.
Az általános tervet az OPCW végrehajtó tanácsa fogja megvizsgálni, és ha megfelelőnek találja, akkor november 15-éig előírja a megsemmisítés menetrendjét, megszabja a határidőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06