Folytatódnak a tüntetések
Könnygázt vetettek be az egyiptomi biztonsági erők
Az egyiptomi biztonsági erők könnygázt vetettek be a hadsereg ellen tüntető egyetemisták feloszlatására hétfőn.
2013.10.28 18:51MTI
MTI
A megmozdulást pontosan egy héttel Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnök bírósági tárgyalásának megkezdése előtt tartották. A kairói al-Azhar több száz hallgatója vett részt rajta. Az egyetem a muzulmán világ szunnita ágának legtekintélyesebb vallási intézménye.
A fiatalok Murszi és a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista mozgalom mellett demonstráltak. Az egyiptomi iszlamista pártok ernyőszervezete hétfőn közölte, hogy a múlt hét péntekén tüntetéssorozat kezdődött, amely egészen november 4-ig, Murszi perének kezdetéig fog tartani.
A volt elnököt emberöléssel és több más bűncselekmény elkövetésével vádolják. "Le a hadsereg uralmával!" - skandálták a diákok, mielőtt a rendfenntartó erők feloszlatták a tömeget.
A tüntetést a korábbiakhoz hasonlóan az al-Azhar környékén található Rábia al-Adavíja mecsetnél tartották. A Muzulmán Testvériség harmincöt tagjának kedden kezdődik a pere Kairóban, a vádlottak között van Mohammed Badi, a mozgalom első számú vezetője is.
Azzal vádolják őket, hogy részt vettek kilenc iszlamista-ellenes tüntető meggyilkolásában. Az egyiptomi hadsereg továbbra is kitart amellett, hogy nem katonai puccs történt, hanem csak engedtek a tüntető tömegek akaratának és távozásra kényszerítették az egykori elnököt.
A Muzulmán Testvériség azon véleményének adott hangot, hogy a válságot csak Murszi hatalomba való visszahelyezésével lehet békésen rendezni. Murszit a hadsereg július 3-án távolította el, miután a Mubarak elleni tüntetések során híressé vált Tahrír téren ezúttal a tavaly demokratikusan megválasztott, de azóta bírálói szerint egy iszlamista kisebbség érdekeit képviselő elnök megdöntése érdekében gyűltek össze tízezrek.
A "puccsot" követően a Muzulmán Testvériség szimpatizánsai kezdtek utcai demonstrációkba. A rendőrség augusztusban ürítette ki azt a két kairói teret, ahol az iszlamista tüntetők tábort vertek, és ülősztrájkot folytattak, tiltakozva Murszi elnök elmozdítása ellen.
Az akció hírére országszerte véres összecsapások robbantak ki. A hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok száma elérte az 525-öt (ebből 482 civil), azonban a testvériség korábban azt állította, hogy szerte az országban a halottak száma a 2000-et is meghaladta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


