46 millió telefonbeszélgetést figyelt meg
Olaszországra is kíváncsi volt az NSA
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2012. december 10. és 2013. január 8. között mintegy 46 millió olaszországi telefonbeszélgetést figyelt meg - közölte az APA osztrák hírügynökség.
2013.10.28 17:15MTI
Korábban Glenn Greenwald, az NSA titkos adatgyűjtési programjáról először beszámoló újságíró a L'Espresso című olasz hetilapnak elmondta, hogy a brit titkosszolgálatok szintén rendelkeztek hozzáféréssel az optikai kábelek hálózatához, amelyen keresztül Olaszországban a telefonhívásokat, az internetes levelezést és adatforgalmat lebonyolítják.
Greenwald közölte, hogy a brit titkosszolgálatok a megszerzett adatokat megosztották az NSA munkatársaival, akik így bizalmas információkat szerezhettek Olaszországban politikusokról, hivatalnokokról és vállalatokról.
A britek olyan telefonhívásokat és e-maileket választottak ki, amelyekből kivehetőek voltak a "külföldi kormányok politikai nézetei" - tette hozzá az újságíró. Rómában éles politikai vitát váltottak ki a Greenwald által nyilvánosságra hozott információk.
Beppe Grillo, az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom vezetője követelte, hogy az Enrico Letta miniszterelnök vezette olasz kormány számoljon be a parlamentnek a lehallgatási botrányról. Az olasz kormányfő múlt héten hangsúlyozta: nem tudja, hogy őt is lehallgatták-e.
Az olasz fővárosban megerősítették a biztonsági intézkedéseket az amerikai nagykövetségen. Múlt szerdán Letta Rómában fogadta John Kerry amerikai külügyminisztert, az olasz politikus az NSA titkos adatgyűjtési programja olasz vonatkozásainak tisztázását kérte Washingtontól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


