Az eredményekért
Cseh választás - mintegy 483 millió koronát kapnak a pártok
Mintegy 483 millió koronát (mintegy 5,3 milliárd forint) kapnak az államtól a cseh politikai pártok és mozgalmak a választási eredményekért.
2013.10.28 04:29MTI
A hatályos szabályok szerint minden egyes szavazatért száz koronát kapnak azok a pártok, amelyek legalább 1,5 százalékos választói támogatást szereztek. Ezt a feltételt az idén 11 párt és mozgalom teljesítette. Nyolc párt és mozgalom több mint három százalékot szerzett, ezek a tömörülések a következő választási időszakban évente pénzt kapnak az államtól működésükre is.
A képviselőházba bejutott hét párt és mozgalom mindezeken kívül rendszeresen állami támogatást kap minden egyes képviselői helyért is az államtól. Egy-egy képviselői mandátumért évente 855 ezer korona jár. Három éve kilenc párt lépte át a másfél százalékos határt, s a magasabb választói részvételnek köszönhetően az állami támogatás összege 502 millió koronát tett ki.
A legnagyobb összeget az idén, akárcsak 2010-ben, a győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kapja. A CSSD a szavazatok 20,45 százalékának megszerzéséért 101,7 millió koronára jogosult.
A második helyen végzett IGEN (ANO) mozgalom a 18,65 százalékért 92,7 millió koronát, míg a harmadik helyen végzett Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 14,91 százalékért 74,1 milliót koronát kap. (Egy korona jelenleg kerekítve 11 forint.) A hét parlamentbe jutott párton kívül a 8. helyen végzett Zöldek Pártja (SZ) 15,9 millió koronára jogosult. Miután a párt támogatása több mint három százalékos volt, jogosult a rendszeres éves állami támogatásra is.
Ez a támogatás mértékétől függ, s jelen esetben évente 6,2 millió koronát tesz ki. A parlamenti pártok közül a képviselői mandátumokért a CSSD évente 42,7 millió, az IGEN 40,2 millió, a KSCM 28,2 millió koronát kap az államtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06