Október 23.
Áder Bostonban: a magyarok és az amerikaiak a szabadság nemzetei
Magyarország és az Egyesült Államok között fontos összekötő kapocs, hogy mindkét ország népét a szabadság nemzetei között tartják számon.
2013.10.26 07:25MTIA fentieket Áder János köztársasági elnök mondta a bostoni magyar tiszteletbeli főkonzulátuson a parlament előtti, 1956. október 25-i sortűz, a "véres csütörtök" évfordulóján elhangzott beszédében.
Emlékeztetett rá, hogy Massachusetts fővárosa az angol gyarmati politika ellen tiltakozó 1773-as "bostoni teadélutánnal" végeredményben messze túlmutatott önnön jelentőségén és az amerikai függetlenségi háború előmozdítója volt.
"A mi szemünkben Boston olyan város, amely a szabadság nemzetének bölcsője lett. Kevés nemzet van, amelyet méltán illetnek ezzel a jelzővel. Ezért is megtisztelő számunkra, hogy minket magyarokat is a szabadság nemzetei között tartanak nyilván" - mondta az államfő a mintegy százötven résztvevő előtt.
"Mindig is így tekintettünk magunkra, 1956-os forradalmunkkal pedig méltán váltunk azzá az egész világ szemében" - hangsúlyozta Áder János.
Kitért arra, hogy az 1956-os forradalom vérbe fojtása után Bostonban találhatott menedékre több száz honfitársunk, akik a későbbiekben sikereikkel önmaguknak és Magyarországnak is rangot és megbecsülést szereztek. Az államfő megköszönte a bostoni magyar közösségnek ezt a "tiszteletre méltó erőfeszítést".
Áder János - aki a tiszteletbeli főkonzulátuson jelen volt egy csoportos állampolgársági eskütételen - kijelentette, hogy Magyarország a nemzet fontos, értékes és elválaszthatatlan részeként tekint a diaszpórában élő magyarok közösségeire és számít rájuk.
Hangsúlyozta, hogy a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény a világban élő magyarság egységének és együvé tartozásának szimbolikus és gyakorlati helyreállítását szolgálja. "Azoknak az erőfeszítéseknek a legmagasabb rendű jogállami elismerését jelenti, amelyek révén Önök itt Bostonban is megőrizték a magyar kultúrához, nyelvhez, nemzeti közösséghez való hűségüket" - tette hozzá az elnök.
A jelenlévők csendes tiszteletadással emlékeztek meg az 1956. október 25-i budapesti sortűz áldozatairól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06