Népszavazás
Ismét formai kifogásokat emeltek az RMDSZ aláírásgyűjtő ívei ellen
Szilágy megye után Maros megyében is formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője azon ívek ellen, amelyeken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a fejlesztési régiókról szóló népszavazás kikényszerítésére gyűjtötte az aláírásokat.
2013.10.25 16:45MTIAz RMDSZ pénteki hírlevele szerint a Maros Megyei Tanács jegyzője kivárta a harmincnapos válaszadási határidő utolsó napját, és csak csütörtökön válaszolt a párt aláírásgyűjtéssel kapcsolatos beadványára.
A jegyző azt követően tett javaslatot az aláírási ív módosítására, hogy Maros megyében immár több mint ötvenezer aláírás gyűlt össze a népszavazási kezdeményezés ívein.
A jegyző fellépését követően Maros megyében sem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ önkormányzati képviselőinek az indítványaként kerül a megyei tanács napirendjére a népszavazás kérdése.
A szövetség képviselői kezdeményezték, hogy november 14-én vitassa meg az önkormányzati testület a népszavazás kérdését. "Tudjuk, hogy a nyomtatvány minden törvényes előírásnak megfelel, fontosnak tartottuk felmutatni a megye lakosságának a támogatását" - idézte az RMDSZ hírleve Kelemen Mártont, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjét.
A frakcióvezető úgy vélte, az aláírások továbbra is azt tanúsítják, hogy a népszavazás kiírása széleskörű támogatottságnak örvend a megyében. Amint a maszol.ro portál korábban írta, Szilágy megyében is formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője az aláírási ívekkel szemben.
Bihar és Szatmár megyében pedig maga az RMDSZ mondott le arról, hogy polgári kezdeményezéssel tűzze az önkormányzat napirendjére a népszavazás ügyét. E két megyében ugyanis megkésett az aláírásgyűjtés. Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására.
A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg, akarják-e, hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal. A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna.
A román törvények értelmében az aláírók csupán kezdeményezik a népszavazás kiírását. A döntést a megyei tanácsoknak kell meghozniuk, amelyek el is utasíthatják a lakossági kezdeményezést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06