A fiatalok védelmében
Minimálárat szabna az alkoholtermékeknek az ír kormány
A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.
2013.10.23 08:33MTI
A tervezet az alkohol árát grammra vetítve határozná meg. A bevezetés előtt azonban elsőként az észak-írországi hatóságokkal kell egyeztetni arról, hogy a szabályozás miatt nehogy túl nagy különbségek alakuljanak ki a fogyasztói árakban. Kérdéses az is, hogy az árszabályozás mennyiben fog megfelelni az uniós piaci versenyszabályoknak - jegyezte meg a The Irish Times napilap internetes kiadása.
A kormánydöntés része az alkoholtermékek reklámozási lehetőségének szigorú szabályozása is. Televízióban a tervek szerint este kilenc előtt nem lehet majd sört, bort, whisky-t reklámozni.
Mozikban sem láthatna a közönség alkoholreklámot, ha az adott filmet 18 éven aluliak is megnézhetik. A szupermarketekben is jól elkülönítetten kell majd kínálni ezeket a termékeket. A csomagoláson egységes módon, jól láthatóan kell majd feltüntetni az alkoholtartalmat és a lehetséges egészségügyi kockázatokat.
A kormányzat ezúttal azonban elvetette azt az ötletet, hogy alkoholgyártó cég sporteseményeket ne, vagy csak nagyon szigorú feltételek mellett szponzorálhasson. Írországnak 2020-ig meg kell alkotnia a pontos szabályozást e téren, azonban most csak egy munkacsoport alakul, amely hatástanulmányt készít arról, hogy hogyan alakítaná át egy ilyen törvény a sport-szponzorációt.
A Jameson ír whiskymárkát képviselő Irish Distillers cég nemrégiben már rosszallását fejezte ki a szponzorációs lehetőségek szűkítésével kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


