Agyonlőtte tanárát, majd öngyilkos lett
Otthonról szerzett fegyvert a 12 éves nevadai lövöldöző
Otthonról szerezte a fegyvert az a 12 éves tanuló, aki a hét elején a nevadai Sparks városában egy általános iskolában agyonlőtte tanárát, két iskolatársát megsebesítette, majd öngyilkosságot követett el.
2013.10.23 07:23MTI
Az illetékes amerikai hatóságok kedd esti közlése szerint az eddigi vizsgálat kiderítette, hogy a diák a lövöldözéshez használt félautomata fegyvert saját otthonából szerezte. Azt azonban egyelőre nem közölték, hogy miként juthatott a fegyverhez.
A rendőrség tájékoztatott arról is, hogy a szülők együttműködnek a hatóságokkal. Várható azonban, hogy eljárást kezdeményeznek ellenük.
A lehetséges indítékokkal kapcsolatban továbbra sem hangzott el semmi, így egyelőre sejteni sem lehet, hogy a 12 éves diák konkrét gyilkolási szándékkal érkezett-e az iskolába, vagy pedig hirtelen felindulásból ölt. Sajtóértesülések szerint a tanárral azután végzett, hogy az a fegyver letételére szólította fel. Előtte már több iskolatársára rálőtt.
Közülük kettőt válságos állapotban szállítottak kórházba, de nincsenek életveszélyben. Az Egyesült Államokban tavaly heves társadalmi vita kezdődött a lőfegyverek tartásának és beszerzésének szigorításáról, miután 2013. december 14-én egy ámokfutó 26 emberrel - köztük 20 kisgyerekkel - végzett a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


