Eközben az EU keleti végein
"Börtönszerű" táborok Bulgáriában a szíriai menekülteknek
A nacionalisták és a polgári jobbközép párt nyomására zárt típusú táborokat építtet a baloldali bolgár kormány a Szíriából érkező menekültáradat fogadására. A kormány képviselőinek nyilatkozata alapján az egyik helyi napilap kedden "börtönökhöz" hasonlította a készülő létesítményeket.
2013.10.22 18:15MTI
A Sega című szófiai újság értesülése szerint a menekültek sorából a zárt táborokba nemcsak a gyanús elemeket helyeznék el, hanem azokat is, akik már hatóságilag elismert menekültjogi státust kaptak, de nincs munkájuk és bevételük, nem ismerik a helyi nyelvet vagy "nem integrálódtak" a társadalomba. Két ilyen jellegű létesítmény már létezik a balkáni országban, az egyik Szófia közelében, a másik pedig a török határvidéken. A Sega szerint a kormány ezzel a tervével számos nemzetközi megállapodást megszeg, mivel a már elismert menekültstátussal rendelkező embereket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a befogadó ország többi állampolgárát.
Mindeközben Bulgária-szerte folytatódnak a bevándorlók elhelyezése elleni tiltakozások. A BNT1 állami televízióadó adatai szerint az utóbbi hónapokban 6458 menekült érkezett az országba, közülük 4444 szíriai állampolgár, zömmel gyerekek és nők. Bolgár sajtójelentések szerint a következő hónapokban további 10-20 ezer menekült fogja átlépni az országhatárt.
A Bulgária középső részén fekvő, a fegyver- és rózsaolajgyártásról híres Kazanlak városában a demonstrálók úttorlaszokat emeltek és azzal fenyegetőztek, hogy leállítják a Kalasnyikov-géppisztolyok gyártását, hogy fegyverekkel lépjenek fel a bevándorlók ellen. Manol Glisev bolgár blogger a közösségi oldalakon bírálta az 50 ezer lelkes város lakóit, emlékeztetve arra, hogy a település több mint 300 éve a rózsaolajával azért tudott magának hírnevet szerezni, mert a "rosa damascenát", vagyis a damaszkuszi rózsát használja a gyártásához. Ehhez képest a város polgárai éppen a szíriai menekültek iránt nem akarják kimutatni vendégszeretetüket - írta a blogger.
Október közepén egy bolgár tisztségviselő közölte: Bulgária harminc kilométer hosszú, három méter magas falat emel törökországi határánál a menekültek példátlan mértékű áradatának szabályozására. A "védőkerítés" építésével az a cél, hogy a menekültek Szvilengrad határátkelőnél utazzanak be az országba, és így szabályszerűen regisztrálhassák őket. Bulgária az Európai Unió (EU) egyetlen tagja, amelyet szárazföldi úton is megközelíthetnek a szíriai polgárháború elől menekülők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06