Kiút a szír vérszivattyúból?
A teljes szíriai ellenzéknek részt kell venni a Genf-2 értekezleten
Elengedhetetlen a szíriai ellenzék valamennyi frakciójának részvétele a novemberre tervezett Genf-2 értekezleten, ha véget akarnak vetni a Szíriában több mint két és fél éve tartó konfliktusnak.
2013.10.22 14:15MTI
Pokolgépes merénylet Szíriában
Ha a békefolyamatban nem vesz részt az ellenzék összes csoportja, akkor a szíriai nép végül csak Bassár el-Aszad és a szélsőségesek közül választhat - mondta William Hague brit külügyminiszter kedden Londonban a Szíria barátai elnevezésű országcsoport találkozója előtt.
A damaszkuszi Aszad-rezsimmel szemben álló, Szíria barátai elnevezésű, 11 országot tömörítő csoport azzal a céllal tart tanácskozást, hogy támogassa a szíriai ellenzéket és előkészítse az (egyelőre nem hivatalosan) november 23-ra tervezett Genf-2 értekezletet, amelyen a résztvevők a szíriai válság lezárásának lehetőségeit vitatják meg. Az értekezlet sikerét nehezítik a szíriai ellenzéken belüli feszültségek, a különböző lázadócsoportok közötti rivalizálás, valamint az a tény, hogy Aszad nem hajlandó lemondani a hatalomról.
A Szíria barátai országcsoportba tartozik Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok, Németország és Olaszország mellett Egyiptom, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek. A londoni találkozón a politikai átmenet folyamatának feltételeit vitatják meg. Ezzel kapcsolatban a francia külügyminisztérium úgy nyilatkozott, hogy abban Bassár el-Aszad elnök "semmiféle szerepet nem játszhat majd".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


