Az öthetes önkéntes
Terhes nőkön gyakorolják a lövést a kormánykatonák Szíriában
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
2013.10.19 15:29ma.hu
David Nott, az egyik legnagyobb londoni oktatókórház, a Chelsea and Westminster Hospital sebészprofesszora - akinek páciensei között volt mások mellett Tony Blair egykori brit kormányfő - rendszeresen dolgozik önkéntesként szíriai frontkórházakban. Legutóbbi, öthetes önkéntes szolgálatából visszatérve a tekintélyes konzervatív brit lapnak elmondta: kollégáival felfigyeltek arra, hogy a beszállított sérültek nagy többsége nő és gyermek, akiknek naponta változó, de egy-egy napon belül mindig ugyanazt a testrészét érte lövés.
Nott elmondása szerint volt olyan nap, amikor mindegyik sérült ágyéki lőtt sebbel érkezett, a következő napon csak olyan sérülteket vittek be, akik mellkasának baloldalát találták el, a harmadik napon kizárólag nyaki lőtt sérülések fordultak elő. Volt olyan nap, amikor egymás után fél tucat terhes nő érkezett, akiknek a hasukra céloztak, és több esetben el is találták magzatukat.
A The Times elsőoldalas cikke közöl egy röntgenfelvételt, amelyen egy magzat látszik, lövedékkel a koponyájában.
A lapnak nyilatkozó brit orvos szerint "az első páciens sérüléséből szinte meg lehetett mondani, hogy aznap milyen jellegű sérülések lesznek". David Nott elmondta: hallottak olyan információkat, hogy a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei cigarettát "nyerhettek", ha megfelelő számban eltalálták a kijelölt célokat.
Az orvos szerint olyan értesülések is keringtek azokban a térségekben, ahol ő dolgozott, hogy e lövészek között kínai és azeri zsoldosok voltak, akik Bassár el-Aszad elnök rezsimjének szolgálatába szegődtek.
A szombati The Times hangsúlyozta, hogy ezt az információt nem lehet független forrásból megerősíteni.
Nott ugyanakkor elmondta azt is, hogy az általa kezelt sérültek 90 százaléka civil volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06