Románia-magyarság
Megbírságolták a kovásznai iskolát "a hajpántos kislány" ügyében
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megbírságolta a Kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport volt igazgatóját és egyik tanárát annak a diáklánynak a panasza nyomán, aki március 15-én román nemzeti színű hajpánttal tiltakozott a vegyes tannyelvű intézményben.
2013.10.16 21:09MTIA CNCD szerdai közleménye szerint a diáklánynak a meggyőződése miatt sérült az emberi méltósághoz való joga, amikor az osztályfőnöke elvette tőle a nemzeti színű hajpántot. Az iskola igazgatója pedig a passzív magatartásával diszkriminált. Mindkettőjükre 400 lejes (27 ezer forintos) bírságot rótt ki a hatóság.
Asztalos Csaba, a tanács elnöke az MTI-nek elmondta, az oktatási minisztérium jelentése alapján az ügy előzményeire is tekintettel voltak. Arra például, hogy a román diáklány gesztusa válasz volt a magyar diákoknak a román nemzeti ünnepen tanúsított sértő viselkedésére. Asztalos Csaba hozzátette, az iskolának a kölcsönös tisztelet szellemiségét kell terjesztenie.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportban azután alakult ki feszültség a román és a magyar tagozatos diákok között, hogy a magyar nemzeti ünnepen és az azt követő napokban román diákok egy csoportja román nemzeti színű hajpánttal jelent meg az iskolában. Az egyik diáklánytól román nemzetiségű osztályfőnöke elvette a szalagot, amit a román sajtó úgy értelmezett, hogy a székelyföldi iskolában megtiltották a román nemzeti színek viselését.
A román média kiemelt figyelmet szentelt az ügynek, és ennek következtében márciusban Románia megannyi nagyvárosában tartottak - a román diáklány melletti - rokonszenvtüntetéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


