A Mekongba zuhant
Lezuhant egy repülőgép Laoszban, számos külföldi az áldozatok között
Lezuhant helyi idő szerint szerda délután Laosz déli részén a Lao Airlines légitársaság egyik Vientiánból induló belföldi járata. A halottak száma a legfrissebb jelentések szerint 49.
2013.10.16 18:26MTI
Forrás: youtube.com
A thaiföldi külügyminisztérium korábban azt közölte: a fedélzeten a személyzet tagjaival együtt 44-en tartózkodtak, és a szerencsétlenségben mindannyian életüket vesztették. A laoszi kormány később közölte, hogy 44 utas és egy ötfős személyzet utazott a gépen, és feltehetően valamennyien meghaltak. A légitársaság utaslistája szerint a 17 laoszi állampolgár mellett hét francia, öt ausztrál, öt thai, három koreai, két vietnami, valamint egy-egy kanadai, kínai, malajziai, tajvani és amerikai állampolgár volt a fedélzeten.
A Hszinhua kínai hírügynökség a Lao Airlines információira hivatkozva számolt be arról, hogy a laoszi fővárosból Pakse városába tartó, ATR-72 típusú kétmotoros repülőgép a Mekong folyóba zuhant röviddel a tervezett leszállás előtt, mintegy 8 kilométerre a paksei nemzetközi repülőtértől.
A laoszi kormány elmondta: a légitársaság minden mentőegységét a baleset helyszínére vezényelte abban a reményben, hogy esetleg találnak túlélőket. A szerencsétlenség körülményeit vizsgálják, és csütörtökön várhatóan sajtótájékoztatót tartanak az ügyben.
A légitársaság egyik alkalmazottja szerint a balesetet a rossz időjárás okozta. A szomszédos Vietnamot kedden elérő Nari tájfun az egész régióban heves esőzéseket okozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


