Erich Priebke múlthét pénteken hunyt el
Tüntetések miatt hiúsult meg a náci háborús bűnös temetése
Pratica di Mare katonai támaszpontjára szállították át az éjszaka a múlt pénteken Olaszországban elhunyt náci háborús bűnös, Erich Priebke tetemét, akinek a temetését nem sikerült megtartani a szertartást kísérő szélsőjobboldali és antifasiszta tüntetések miatt.
2013.10.16 11:23MTI
Az olasz kormány döntött úgy, hogy Priebke koporsóját fegyveres kísérettel a Rómától 30 kilométerre levő légi támaszpontra vigyék. A tetemmel éjszaka indultak el Albano Lazialéból, ahol kedden nem sikerült megtartani Priebke temetését.
A volt SS-tiszt koporsóját szállító járművet Albano utcáin a késői óra ellenére is kövekkel dobálták meg és megrugdosták.
A rohamrendőrségnek kellett beavatkoznia a tömeg szétoszlatására. Pratica di Maréba utazott Németország olasz nagykövete is - mondta el Ignazio Marino, Róma főpolgármestere az olasz közszolgálati rádió szerda reggeli adásában. Marino szerint az lenne a megoldás, ha Erich Priebke tetemét elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. Nem Németországnak, Priebke rokonainak kell eldönteniük, hol temetik el őt - nyilatkozta a római német nagykövetség.
A százévesen Rómában elhunyt egykori SS-tiszt elhantolását péntek óta viták és tiltakozások kísérik. A római prefektus közrendvédelmi okokból megtiltotta, hogy Priebkét az olasz főváros területén temessék el. A nyilvános misére a római püspökség is nemet mondott. Ezért esett a választás Albano Lazialéra, ahol a Szent X. Piusz Testvériség katolikus társaság vállalta, hogy saját templomában megtartja Priebke gyászszertartását.
A Marcel Lefebvre alapította, a katolikus egyházból 1988-ban kizárt tradicionalista közösség nem ismeri el a II. Vatikáni Zsinat álláspontját a nem keresztényekkel, közöttük a zsidókkal való kapcsolattartásról. Erich Priebke temetését szűk körben tartották volna meg, még Albano polgármestere sem tudott róla, a koporsó érkezésének híre mégis elterjedt, ez vezetett tiltakozáshoz - magyarázta a kedden történteket a római prefektus.
Albano utcáin dühödt tüntetők ököllel verték az érkező halottaskocsi tetejét, és a gyilkos, hóhér szavakat kiabálták. Szélsőjobboldali tüntetők viszont Priebkét éltették. Paolo Giachini, Priebke ügyvédje újságíróknak azt mondta, hogy a szertartás azért maradt el, mert a rendőrség nem engedte a helyszínre a barátokat és családtagokat. Giachini az éjszaka lemondott ügyvédi megbízatásáról.
Priebke 1998-tól házi őrizetben életfogytiglani büntetését töltötte 335 olasz civilnek az 1944-ben Róma mellett végrehajtott kivégzésében, a második világháborús Olaszország egyik legsúlyosabb tömegmészárlásában játszott szerepéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06