Amerikáosz
Nyakunkon az amerikai összeomlás?
A Fehér Ház kedden elutasította a képviselőházi republikánusok legújabb, az ideiglenes költségvetés elfogadására és az adósságplafon megemelésére vonatkozó ajánlatát.
2013.10.15 18:25MTI
Amy Brundage, az elnöki hivatal szóvivője szerint a képviselőházi republikánusok javaslatukkal annak az ultrakonzervatív Tea Party mozgalomnak próbáltak meg gesztust tenni, amely az amerikai szövetségi kormányt részleges megbénításáért felelős. Megismételte, hogy hogy a kormány nem hajlandó "váltságdíjat" fizetni azért, hogy a törvényhozás tagjai elvégezzék alapvető feladataikat, vagyis azt, hogy elfogadják a büdzsét és jóváhagyják az ország adósságainak kifizetését.
A CNN hírtelevízió értesülése szerint a képviselőházban egyébként nincs meg a megfelelő szavazat a republikánus indítvány elfogadásához.
A fehér házi szóvivői közlemény ugyanakkor méltatta a szántusban folytatott, a válság feloldását célzó, kétpárti tárgyalásokat.
A Fehér Ház azt is közölte, hogy Barack Obama elnök kedd délután fogadja majd a demokrata képviselőcsoport vezetőit.
Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak legkésőbb csütörtökig meg kellene állapodnia az államadósság limitjének megemeléséről, ellenkező esetben a közgazdászok többsége szerint technikai csőd következhet be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


