Gazdaságilag fontos
Épül a híd Észak-Korea és Kína között
Jövőre új hídon lehet majd átkelni Kína és Észak-Korea között, amely egy határ menti kereskedelmi komplexummal párhuzamosan épül az északkelet-kínai Csilin tartomány Tantung nevű településén.
2013.10.15 07:53MTI
A kép illusztráció
A kétmilliárd jüanos (71,5 milliárd forint) kereskedelmi komplexum mintegy 38 hektáros területén a határellenőrzés és vámolás mellett karantén is épül, irodáknak biztosítanak helyet, de szállodákat is kialakítanak, és piacokat is nyitnak - közölte Si Kuang.
A Jalu (Amnok) folyón átívelő új híd az 1937 óta álló régitől 10 kilométerre délre épül. Kétszer kétsávos lesz és körülbelül három kilométer hosszú. Megépítéséről még 2010-ben állapodott meg a két ország kormánya.
Az új létesítmény naponta 20 ezer gépjármű és 50 ezer ember forgalmát lesz képes kezelni. Becslések szerint a Kína és Észak-Korea közötti kereskedelmi forgalom több mint 60 százaléka fog itt bonyolódni.
A határváros Tantungban azt is bejelentették, hogy a következő évtől hajótúrákat kívánnak szervezni a szomszédos észak-koreai Sinujcsű városba. A turizmus ösztönzésére a határátlépést egy napon belül engedélyezik majd, szemben a jelenlegi gyakorlattal, amikor ez legkevesebb négy napot vesz igénybe. Hivatalos adatok szerint évente több mint tízezer kínai látogat a szomszédos Észak-Koreába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


