Remegett a föld
Földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket, legalább 32 halott
Nagy erejű 7,2-es földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét kedden. A természeti katasztrófában híradások és tisztségviselők szerint legkevesebb 32 ember életét vesztette, miután a rengésben épületek omlottak össze.
2013.10.15 07:14MTI
A 7,2-es fokozatú földmozgás helyi idő szerint reggel 8 óra 12 perckor történt. A rengés fészke a Bohol szigetén (Mindanaótól északra) fekvő Carmen város térségében, mintegy 56 kilométeres mélységben volt, de az egész térségben érezték.
A hawaii szökőárfigyelő központ nem adott ki riasztást a csendes-óceáni térségre.
A helyi DZMM rádióállomás által idézett Fülöp-szigeteki polgári védelmi illetékesek elmondták, hogy Cebu tartományban 15-en, Boholban 4-en haltak meg, egy ember pedig Siquior szigeten halt meg. Televíziós híradások szerint a Cebu tartománybeli Mandaue település piacának tetőszerkezete is beomlott, 19 embert sebesítve meg. Összeses 33 sérültről tudnak a hatóságok.
Az emberek sietve elhagyták az épületeket, és a kórházakból is kimenekültek, ahogy a nagy rengést utórengések követték. Történelmi nevezetességű épületek és templomok rongálódtak meg. Leomlott az ország legrégebbi főtemplomának, a Cebuban található bazilikának a harangtornya.
Az egyik legaktívabb geológiai térség, a csendes-óceáni úgynevezett Tűzgyűrű mentén fekvő délkelet-ázsiai szigetországban gyakoriak a földrengések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06